Check other articles.
Gyermekek tüze
Agi Berecz
Interjú Lily Rose Sequoia-val, a We The Uncivilised” című film alkotójával Néhány évvel ezelőtt Lily kivonult a társadalomból párjával, és amíg a társadalom margóján éltek, megfogant és megszületett kislányuk. Az én történetem nagyon hasonlóan alakult az övéhez, mindketten erős szükségét éreztük, hogy kivonuljunk a fogyasztói társadalomból és közben megtapasztaltuk, milyen sok szálon összefonódtunk vele. Interjúnk elején Lily javasol egy perc közösen megtartott csendet, mielőtt elkezdjük a beszélgetést. A csendben köszönetet mondunk a kettőnk közötti kapcsolatért és az erőért, ami a nők közös munkájában jön létre
“A gyermekek tüze egy szimbolikus láng, amely az Életet jelképezi, minden élőlény elkövetkező generációit. Mac Macartneytől hallottam először a gyermekek tüzéről, aki egyike volt az első embereknek, akikkel interjút készítettünk a filmhez. Mac alapította az angliai Devonban található Embercombe oktatóközpontot. Fiatalemberként egy őslakos amerikai mentor támogatta, akitől tanításokat kapott az ősi hagyományokról. Az őslakos amerikai törzsekben, amikor az öreg bölcsek tanácsa összegyűlt, mindig életben tartottak egy lángot, melyet a gyermekek tüzének neveztek. Ez a láng biztosította, hogy a törzs vénei sohasem hoztak olyan döntést, amely nem tartja tiszteletben a Föld minden életformáját. A vének tanácsa arra kötelezte magát, hogy minden általuk meghozott döntés tiszteletben tartsa minden faj minden elkövetkező generációjának érdekét.” Amikor a gyermekek tüzére gondolok, akkor az Életre gondolok, arra, hogy virágozni fog-e az élet a jövőben vagy sem. A szimbolikus láng arra szolgál, hogy vezérfonálként irányítsa döntéseinket, hogy mielőtt bármilyen döntést meghozunk, gondoljuk át: tiszteletben tartja-e döntésünk a gyermekek tüzét? Milyen társadalom az, amelyik nem tartja szeme előtt az elkövetkező gyenerációk életét? A válasz: egy őrült társadalom.”
Interjúnk alatt, amíg Lilyvel beszélünk, 2019 április végén, az Extinction Rebellion felvonulásai zajlanak London utcáin, a mozgalom, amely talán egy új reménysugár a klímaváltozás megfékezése elleni fellépésben. Három évvel ezelőtt egy alulról jövő filmes kezdeményezés indult Nagy-Britanniában, melyet egy pár készített, Lily és Pete, akik úgy döntöttek, hogy lakókocsiba költöznek, hogy kipróbálják, hogyan lehet alternatív módon élni, távol a fogyasztói társadalomtól. A következő írásban Lily elmeséli elmúlt nyolc évük történetét.
“Brigthtonban találkoztam a párommal, ahová mindketten Londonból költöztünk, kiábrándulva abból az életmódból, amely ugyanazt kínálja mindenkinek: egy házat, állást, gyerekeket, nyugdíjat, halált – talán néhány kellemes nyári utazással mindeközben. Mindketten életünk szabadesés fázisában voltunk. Beköltöztünk egy lakóközösségbe és önkénteskedni kezdtünk a permakultúra társaságnál. Egyik nap, a reggeli futásom közben a tengerparton láttam egy férfit, aki egy kanapén üldögélt, újságot olvasott és kávét ivott – a lakókocsi mellett, amiben élt. Egyszer csak megszólalt egy halk hang a fejemben: menj és beszélj vele! Megfordultam és odamentem hozzá. Megkérdeztem, milyen lakókocsiban élni. Azt mondta, “csak venni kell egy lakókocsit és beköltözni”. A következő héten már a vonaton ültünk, hogy megvegyünk életünk első lakókocsiját. 2011 augusztusában összeházasodtunk és a lagzink után beköltöztünk a lakókocsiba.Ez volt váratlan utazásunk kezdete. Egy másféle közösségbe katapultáltunk, a társadalom margójára. Hirtelen az otthonunk falai vékonyabbá váltak, és közelebb kerültünk mindenhez.
A lakókocsis közösség igazán barátságos volt, mindig be lehetett kopognivalamelyik szomszédhoz, ha szükség volt valamire. Ez az életforma közvetlen kapcsolatba hozott minket egy csomó korábban nem tapasztalt dologgal: hogyan kezeljük a hulladékunkat? Hogyan megyünk vécére, ha nincs vécénk? Hogyan éljünk egy közösségben annak minden emberi kihívásával együtt? Egyetlen napelemünk volt, azzal működtettük a számítógépünket. Gyertyafénnyel világítottunk. Nap mint nap át kellett gondolnunk, mennyi energiára van szükségünk. Tudatos döntést hoztunk azzal, hogy kiköltöztünk, melyet felelősségérzetünk diktált, és amely egy politikai állásfoglalás volt. Arra vágytunk, hogy új módon kapcsolódjunk az élethez.
Egyik nap, a reggeli futásom közben a tengerparton láttam egy férfit, aki egy kanapén üldögélt, újságot olvasott és kávét ivott - a lakókocsi mellett, amiben élt.
Kölcsönből vettünk egy használt filmfelvevőt, és email-ben megkerestünk olyan véleményvezéreket, úttörőket, mint Satish Kumar, Polly Higgins, Mac Macartney, interjút kértünk tőlük. Amint kaptunk néhány választ, útnak indultunk. Ellátogattunk az Embercombe oktatóközpontba, majd több alternatív közösségbe szerte az országban. Imbolc idején érkeztünk meg Devonba, az új kezdet évszakában, amikor az apró mogyorófa virágok kipattannak. Ebben az időben fogant meg a kislányunk. Ezen a helyen hallottunk először két dologról, amelyek filmünk fontos sarokköveivé váltak: a gyermekek tüzéről és a kelta gyógyító kerékről. A természet körforgását alapul véve strukturáltuk a filmet, arra fókuszálva: milyen lenne egy alternatív világ? A film elkészítése hatalmas vállalás volt, egy hosszú utazás, amelyet támogatói kampányokból fedeztünk. Három évbe telt, mire elkészültünk a vágott verzióval, mely a buszban készült egyetlen napelem segítségével, és közben meg kellett bírkóznunk a szülővé válás új szerepével.
2016 nyarán, röviddel azután, hogy a film napvilágot látott, elkezdtük filmes turnénkat Angliában, újszülött kisbabánkkal, a bioüzemanyaggal működő kisbuszunkon. Azt akartuk, hogy akik megnézik a filmet, megoszthassák másokkal azt, amit tanultak belőle. Közösségekké akartuk kovácsolni azokat az embereket, akik önszántukból élnek a társadalom peremén. Emberi kapcsolódásokat akartunk a filmmel létrehozni. Kialakítottunk egy napelemmel működő mozit és közösségi teret. Azzal a szándékkal indultunk, hogy ezt a szent teret elvigyük minél több közösséghez. Hogy segítsünk kapcsolódni embereknek önmagukhoz, egymáshoz és a természet egészéhez. Több, mint kétezer ember látta a filmet, több mint ötven helyszínen, fesztiváloktól templomi terekig, független moziktól nomád jurtákig, és mindenhol adományos jelleggel, melyből helyi közösségi projekteket támogattunk. A turné alatt újra ellátogattunk a közösségekbe, ahol forgattunk. Nyilvánvaló volt, hogy a film rengeteg érzelmet felhozott a nézőkben, és találnunk kellett egy megfelelő módot arra, hogy támogassuk őket ezek kifejezésében. Máskülönben a film után az emberek magukra maradtak, megnyílt szívvel, nem tudván, hogyan integrálják ezeket az érzéseket. Szerettünk volna adni nekik egy eszközt, amellyel feldolgozhatják a film által hozott felismeréseket és tanulást a helyi közösség érdekében.
Imbolc idején érkeztünk meg Devonba, az új kezdet évszakában, amikor az apró mogyorófa virágok kipattannak.
“Tűz köröket” hoztunk létre, olyan közösségeket, amelyek őrzik a tüzet. Arra hívtuk a közösségeket, akik levetítették a filmet, hogy tartsanak egy kört utána, ahol megosztják érzéseiket, gondolataikat egymással, majd tüzet gyújtanak. Találkozhatnak is rendszeresen, hogy ránézzenek arra, az ő közösségük hogyan tiszteli a gyermekek tüzét. Hogyan támogathatjuk egymást abban, hogy döntéseinkben tekintetbe vegyük a jövő generációk érdekeit?
Nagy-Britanniában nagyon sok értékes dolog alakul, terjed az átalakuló városok mozgalom, helyi közösségi kerteket hoznak létre, műanyagmentes boltok nyitnak, stb. de senki nem beszél arról a mindennapi tapasztalatunkról, hogy milyen ebben az időben bolygónkon élni. Hogyan tájékozódunk az élet ellentmondásai és paradoxonjai között? Mi az, ami belülről motivál a cselekvésben? Hogyan támogathatják egymást egy közösség tagjai abban, hogy elinduljanak a változás irányában? A Tűz körök lehetővé tették ezeket a beszélgetéseket. Számomra fontos ez a megnyílás, hogy jelen legyek a másik emberi lény számára, álarcok nélkül. Csupán az, hogy jelen vagyok velük, mély kapcsolódást ébreszt bennem, megértem őket és szeretnék elmélyedni a közös munkában. A kapcsolódottság érzése növeli a hatékonyságomat a közösségen belül.
Az az igazság, hogy nem csak az számít, mennyit komposztálsz, hogyan kertészkedsz vagy hogy csökkented-e a hulladékod mennyiségét, hanem az is, hogy a változás megtörténjen a rendszerek szintjén, és a belső dimenzió szintjén is. Amikor megkérdezem az emberektől, mit éreznek ha a világ helyzetére, jövőjére gondolnak, akkor a körülöttünk lévő valóságra egy nagyon emberi, nagyon alapvető, belső érzelmi válasz jelenik meg bennük. És ekkor elkezdődik a valódi kapcsolódás. Ez a célunk, ezért vagyunk itt: hogy változást indítsunk, amely az Életet támogatja, minden formában.”
A beszélgetésünk másfél órája alatt nem szakított meg minket telefonhívás, még egy email sem érkezett a beszélgetés teljes ideje alatt, ami megzavart volna bennünket. az élet megállt egy időre és figyelt, hallgatta a beszélgetésünket és kapcsolódásunkat. Hallgattam Lily történetét, és kedvet kaptam egy tűz kör indításához.
MILYEN LENNE AZ A VILÁG, AMELYBEN MINDEN KÖZÖSSÉG, MINDEN KORMÁNYZAT AZ ÖSSZES DÖNTÉSÉNÉL TEKINTETBE VENNÉ A GYERMEKEK TÜZÉT?
HOGYAN TUDOM A SZEMÉLYES DÖNTÉSEIMBEN FIGYELEMBE VENNI A JÖVŐ GENERÁCIÓK SZEMPONTJAIT?
HOGYAN TARTHATOM TISZTELETBEN MINDENNAPJAIM SORÁN A GYERMEKEK TÜZÉT?
The European Commission support for the production of this publication does not constitute an endorsement of the contents which reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.