Check other articles.
Council: Harmincnyolc fül és egy száj
Rob Dreaming
"... amit tudod, hogy nem tudsz elmagyarázni, de érzed, egész életedben érezted. Hogy valami baj van a világgal. Nem tudod, mi az, csak azt, hogy van..."
A council egy ősi, ugyanakkor modern gyakorlat, amit egyre gyakrabban használnak olyan csoportok, akik a tekintélyelvű struktúráktól olyan model felé mozdulnak, ahol a kezdeményezésben, a felelősségben és a vezetésben mindenki osztozik. Ez egy olyan módszer, ami támogatja a csoportfolyamatokat, a személyes fejlődést, és amelyet a csoport víziójának és közös céljának tisztázására, döntéshozatalra, a teljesítmények elismerésére, reflexióra, konfliktuskezelésre, békítő munkára, ünneplésre, valamint az egyének és szervezetek mélyebb, gyakran kifejezetlen igényeinek felfedezésére használnak. A council közös örökségünk és ezért senkinek sem a tulajdona, nem áll szerzői jog alatt, nincs levédve, stb. Változatai megtalálhatóak mindenfelé a világban, a dobolástól, énekléstől és mozgástól kezdve egészen a beszédig és természetesen a hallgatásig. A council-ban a gyakorlatban a résztvevők általában egy kört alkotnak, és kijelölnek egy középpontot. A kör egy szimbolikus tárgyat (“beszélő/figyelem tárgyat”) használ és valamilyen szertartással jelöli a ‘különleges idő’ kezdetét és végét. Például egy gyertya meggyújtásával, víz öntésével, egy doboz vagy könyv kinyitásával, egy toll bekapcsolásával, stb. - valamivel, ami megfelel a közös kultúrának. Van néhány alapvető egyezség, például a WOC (Way of Council) gyakorlói olyan szándékokkal vannak jelen, mint a szívből vagy középpontból történő figyelem, a középpontból való kifejezés, a tömörség és a lényegretörés, a spontaneitás és a titoktartásra való odafigyelés. További irányelv az, hogy nem szakítjuk félbe azt, akinél a beszélő tárgy van, és hogy egyes szám első személyt használunk. A “Way of Council” a council egy különleges ága, bennszülött bölcs öregek és vezető gondolkodók tanításainak a szintéziséből jött létre több mint 35 évvel ezelőtt a kaliforniai Ojai-ban. A Way of Council-t (WOC) egy növekvő számú, gyakorlókból, facilitátorokól, trénerekből és bölcsekből álló közösség tartja életben világszerte, és egy egyezményes lépésekből álló úton, valamint mentorálással és a társak elismerése által adja tovább a tanításokat. (Forrás: www.heart-source.com és waysofcouncil.net)
A világ nem volt jól, de én sem. Aztán jött a 9/11, munka nélkül, egy hosszú párkapcsolat véget ért. Majdnem szó szerint elvesztettem az eszem, de kaptam segítséget, és szép lassan gyógyultam. A pánikrohamok, a krónikus fáradtság szindróma és az általános rossz közérzet szüneteiben csináltam egy listát arról, hogy mit tapasztalok. Egy részem mindig jelen van szemtanúként. Olyan ez, mint a hallás vagy a látás, egy képesség, ami állandóan működésben van, de amit többnyire nem tudatosan használok, és nem is teljesen használok ki. Ez alkalommal igazi segítség volt. Áttanulmányoztam a listát, miközben fel-alá járkáltam a lakásban és rádöbbentem, hogy depressziós vagyok!
Hűha, ilyen hát a depresszió… Oké…
Magamtól rájöttem egy címkére, ami ebben az esetben segített, irányt mutatott. Azonnal felírtam a szavak ellentétpárját a listám jobb oldalára. Olyasmit, hogy ki kell innen jutnom, hasznosnak lenni mások számára, másokkal együtt, használni a kezemet, szórakozni, természetes környezetben lenni. Nyilvánvalónak tűnik. De ha beteg az ember, ezt nem látja.
Szerencsés voltam. Másnap az univerzum összeesküvést szőtt, hogy segítsen nekem. Egy prospektust dobtak be az ajtón keresztül, amelyben helyet ajánlottak egy görögországi munkatáborba. Néhány héttel később egy új holisztikus oktatóközpontba érkeztem egy hegyi gesztenye erdő szélén. Tizennyolc emberrel ültem minden reggel körben, hogy megosszunk valamit magunkról a munka előtt. Nem afféle csevegős, társalgós vagy megvitatós módon, ami az általános tapasztalatom volt, ez valami sokkal inkább ‘primitív’ volt. Egy egyszerű botot adott tovább minden kézpár, amely beszédre vagy csendre hívott, és arra, hogy a megosztást figyelem kísérje, és ne legyen félbeszakítva. Nem terápia volt és nem is szórakozás, hanem valami rendkívüli, ami a megosztott szavakon túl elkezdett értelmet nyerni. Ezek az idegen emberek az igazat mondták, úgy, ahogyan az igaz volt, vagy legalábbis megpróbálták. Elhagytuk a megszokott társadalmi normákat, és amit mondtak, megegyezett azzal, amit igaznak éreztem.
Határozottan jobban éreztem magam. Olyasmiket vettem észre, hogy: “nahát, nem én vagyok az egyetlen… köszönöm, hogy ezt mondtad, én is ezt mondtam volna, csak te jobban fogalmaztad meg… engedélyt kaptam arra, hogy elmondjam, mit érzek… látlak, még ha nem is ismertelek eddig… úgy érzem, itt van helyem… ez sokkal jobb, mint a tévé…! hallom magam a történeteden keresztül… most már értem, miért csináltad!”
Ez így ment néhány hétig. Az a ritka élmény, hogy a csoport valóban figyelmet szentel annak, amit mondok, itt mindennapos élmény volt. ‘Átlagemberként’ ennek az alapvető fontossága szinte az egész életemből hiányzott. Az volt a baj a világgal, hogy mindenki ugyanazt a játékot játszotta, beleértve engem is. Nem igazán figyeltem, nem volt jelentősége a szavaim nagy részének, ítélkeztem, húztam a pipákat, versenyeztem, kategorizáltam, hasonlítgattam, kitöltöttem az űrt attól való félelmemben, hogy ügyetlennek vagy ostobának tűnök, stb. De most, még a legjobb barátomat, a szarkazmust is félretettem, hogy úgy tudjak figyelni, ahogy azt a többiektől tapasztaltam. Igen, néha kihívás volt, de láttam, ahogy az idő múlásával a gyakorlat átformál engem, és a többieket is, ahogy mélyül a bizalom, erősödnek a kapcsolatok, a munkát pedig gyorsabban végezzük el és nagyobb örömmel. Még az osztrák mérnök, akinek komoly kihívás volt, hogy beszélgetésre ‘vesztegetjük az időnket’, is elkezdett mosolyogni és viccelődni, nyaralni.
Ez a gyakorlat szó szerint megváltoztatta az életemet, irányt mutatott, értelmet adott, közösséget, és egy életre szóló munkát. Nem terápia ugyan, de szép lassan kigyógyít
a magamtól, másoktól és a természetes ciklusoktól való elkülönültségemből. A council azt hozta, hogy most én is ilyen teret ajánlok másoknak, és hogy újra és újra szemtanúja lehetek az alapvető emberségesség megnyilvánulásának.
KI FIGYELT RÁD ÚGY IGAZÁN ÉS MIÉRT?
AMIKOR FIGYELSZ, MEGÁLL A FIGYELMED A FÜLEDNÉL?
HOGYAN EGYENSÚLYOZHATUNK A GYORSASÁG ÉS HATÉKONYSÁG, VALAMINT AKÖZÖTT, HOGY MINDEN SZEMPONT FIGYELEMBE LEGYEN VÉVE?
The European Commission support for the production of this publication does not constitute an endorsement of the contents which reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.