Check other articles.
A természethez való kapcsolódás, átalakulás
Krisztina Pásztor
Hogyan vezetett el a természethez való újrakapcsolódásom a magamhoz és a világhoz való kapcsolódáshoz?
Az ökopszichológia multidiszciplináris terület, a pszichológia és az ökológia társulása, amely olyan területeket is magába foglal, mint a filozófia, a rendszerelmélet, antropológia, stb. Olyan kérdésekre keresi a választ, mint a “Mi a pszichológiai válasz arra, hogy az emberek tönkreteszik a saját élőhelyüket?” Az ökopszichológia a pszichológiánál egy szélesebb látókört ajánl. Azt állítja, hogy a bolygó egészétől különállóan az ember nem tanulmányozható és nem gyógyítható. Az ökopszichológia három belátást kínál: 1. Az emberek és a természet között egy mélyen kötődő és kölcsönös kapcsolat van. 2. Az emberek és a természet elkülönültségének illúziója a környezet és az emberek szenvedéséhez vezet, ökológiai pusztulás, gyász, kétségbeesés és elidegenedés formájában. 3. Az emberek és a természet közötti kapcsolat felismerése mindkettő számára gyógyító. (Forrás: www.soulcraft.co). Az ökopszichológia egyik célja, hogy az elnyomott ökológiai ént a felszínre hozza. Az ökológiai én az én kiterjesztése a természetes világra. Akkor tapasztaljuk meg az ökológiai énünket, amikor mély rezonanciát érzünk más fajokkal, amikor megérezzük a nagyobb ökológiai egészhez való tartozás minőségét, a kapcsolatot, az egységet a bolygó egészével. Akkor azonosulunk a természetes világgal, amikor közösséget tapasztalunk meg vele. Az ökológiai én környezeti szempontból helyes viselkedéshez vezet, amelyet nem az önfeláldozás vagy öntagadás vezérel, hanem a szeretet és a közös identitás érzése. Amikor az ökológiai énünkből cselekszünk, nem kell a környezet szempontjából felelős döntéseket hoznunk. A választásaink ösztönösen érzékenyebbek lesznek és kevésbé tolakodóak. Elkezdjük értékelni a tágabb összefüggéseket és elkezdünk törődni azoknak a jólétével, akikre a viselkedésünk hatással van.
“Szia Evet, eljössz velem a Camino-ra?”, kérdezte a barátnőm a telefonba egy zsúfolt munkanapon. “Persze!”, válaszoltam gondolkodás nélkül, miközben persze fogalmam sem volt, mi az a Camino. A változás ebben a pillanatban kezdődött.
A telefonhívást egy zarándokút követte 13 évvel ezelőtt. 800 kilométert gyalogoltunk kalandok közepette, melynek során jókedv, szerelem és a jövő lett az útitársam. Az átalakulás tudatos pillanata mégis csak pár héttel a hazatérés után jött el, miközben a szülővárosom utcáit róttam Magyarországon. A felismerés villámcsapásként jött, hogy egy olyan életet élek, amit más álmodott nekem, és hogy jogom van a saját életemhez. Ez volt a második fontos lépés, a lépés, amely további transzformatív erejű pillanatokhoz vezetett, egy olyan utazáshoz, amely visszavezetett a természetes világgal való kapcsolódáshoz, többféleképpen is.
Úgy hét évvel később részt vettem egy képzésen, aminek része volt egy 24 órás solo (egyedüllét) az erdőben. Ez volt az első olyan alkalom, amikor órákat töltöttem ugyanazon a helyen a természetben anélkül, hogy bármit kellett volna csinálnom, vagy meg kellett volna valósítanom. Hideg volt, ezért az idő nagy részét a hálózsákomban töltöttem, vagy gyakorlatokat végeztem. Ezen kívül fákat öleltem, rovarokat figyeltem meg, hallgattam a fák szélben zörgő leveleit, és figyeltem a furcsa csikorgást, amit az összedörzsölődő faágak hallattak. Ahogy átöleltem a fák törzsét és éreztem a szélben a mozgásukat, rájuk hangolódtam, majd hallottam a madárhangokat és végül az egész erdőt.
Éjjel többször felébredtem, és csak néztem a teliholdat áhítattal, ahogy végig vándorol az égen, minden egyes ébredésnél egy kicsit tovább.
Egy pillanatig sem unatkoztam, pedig úgy éreztem, hogy valójában nem sok minden történt. Csak később, amikor megosztottuk a történeteinket a körben, és visszajelzést kaptunk a facilitátoroktól, döbbentem rá ennek az élménynek a jelentőségére. Segített megérteni, hogy egynek éreztem magam az erdővel, hogy a világgal való egységem evidenssé vált a számomra, mindössze azáltal, hogy kint voltam.
Ez az élmény kaput nyitott továbbiaknak, onnan kezdve, hogy láttam az egész világegyetem fraktáljait a fatörzsön masírozó hangyákat figyelve, hogy egy zöld bogár őrizte az álmomat egészen ébredésemig, majd elrepült, egészen addig, hogy az erdő anyaméhként ölelt át, vagy az az érzés, hogy a fa ölelése a szokásos helyemen mekkora boldogság- és biztonságérzést okozott.
Ezek az élmények egytől-egyig felidézték az első pillanatot, amikor az énhatáraim feloldódtak, és biztosan tudtam, hogy mi, emberek a teljes ökoszisztéma részei vagyunk, akár tudatában vagyunk ennek, akár nem.
És hogy ez hogyan változtatta meg az életemet? Segített megtalálni a hivatásomat: hogy megismerkedjek természet alapú gyakorlatokkal és tovább adjam azokat, hogy átalakító erejű folyamatokat facilitáljak, amelyek lehetőséget teremtenek az ökológiai én megtapasztalására. Ez az ökológiai én ott van minden döntésemben, amit meghozok, abban, ahogy minden tőlem telhetőt megteszek, hogy etikus életet éljek. Az átalakulásról pedig azt tanultam, hogy néha csak később történik meg, vagy ugyan az élmény közben, de nem veszem, vesszük észre.
IDÉZZ FEL EGY KÜLÖNLEGES HELYET A TERMÉSZETBEN ÉS AZ ÉLMÉNYT, AMI KÜLÖNLEGESSÉ TETTE AZT SZÁMODRA!
MI AZ, AMITŐL AZT ÉRZED, HOGY KAPCSOLATBAN VAGY AZ EGÉSZ VILÁGGAL?
MI VOLT A LEGINKÁBB ÁTALAKÍTÓ EREJŰ ÉLMÉNYED? MI VOLT A KIVÁLTÓ OKA?
The European Commission support for the production of this publication does not constitute an endorsement of the contents which reflects the views only of the authors, and the Commission cannot be held responsible for any use which may be made of the information contained therein.